„Az tehát, kinek mint a legfelsőbb bíróság tagjának szavazatától függ esetleg dönteni, élet, vagyon és becsület felett, kell, hogy oly tulajdonokkal bírjon, melyeket egy alkalommal az országos ülésben jelezni bátor voltam, s miután az ott elmondottak erős meggyőződésemet képezik, azokat ma ismételni időszerűnek tartom. Kell, hogy mindenek előtt magán vegyen erőt és leküzdje a szenvedélyt és indulatot, mely többé kevésbé minden ember keblében honol, kell, hogy e terem küszöbét átlépve mellőzze a nép, faj, vallás és politikai pártszínezet tekinteteit; kell, hogy kibontakozzék a rokonság, barátság és bajtársság kötelékeiből; kell, hogy érintetlenül hagyják az igéző mosoly és a könny, a térdre hullás és a fenyegetés; nem szabad emellett, hogy keble elfásuljon, de a peres ügyek elintézése alkalmával a tárgyilagosság oly színvonalára kell emelkednie, ahol a személy ködfátyolként elenyésszék és csak az ügy és csak a törvény álljon lelki szemei előtt. Ekkor ütötte meg a mértéket.” (Részlet Mailáth György kúriai elnök, országbíró 1882. január 1. napján elhangzott beszédéből)